„Több helyszínen, élőben a borászokkal” szlogennel, az összefogás jegyében szervezik meg a Tokaji Bornapokat 2024. május 31-e és június 2-a között. Középpontban a kiváló tokaji borok, a helyi pincészetek és a zene lesz, koncertezik Zséda és a kubai Habana Social Club zenekar is.
A nyár első hétvégéjén tartandó boros fesztivál legtöbb eseménye továbbra is díjtalan, csupán néhány programra kell külön belépőjegyet váltani, ezekről érdemes előre tájékozódni.
A megszokott Kossuth téri helyszín munkaterület (a városközpont fejlesztése miatt), így a központi színpad a József Attila utcán lesz. Itt tartják a Polgármesterek borának átadó ünnepségét is. Ami a zenét illeti, mások mellett koncertezik a Kelet Brass Band, a Fókusz zenekar, a Mentha project, a Star Deluxe együttes és a Melounge is.
A főtér utcáin (a Bethlen Gábor út azon szakaszán, amely nem munkaterület) az érdeklődőket „gasztrosétány” várja árusokkal, kézművesekkel, és természetesen a kiváló borokkal. A Tourinform Tokaj faházában vásárolható fesztiválpohár.
A kiállító borászatok között megtalálható például az Angyal Borászat, a Frikker Pince, a Grand Tokaj, a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Kastélyszálló****, a Kései Pincze, a Royal Tokaji, a TIBOR Családi Szőlőbirtok, a Szerelmi Pince és további termelők.
A Bornapokhoz idén is számos partner csatlakozott az összefogás jegyében. A Tokaji Borászok Asztaltársasága ismét képviselteti magát. A borkóstolók és a vezetett pincelátogatások mellett a legtöbb helyszínen különleges gasztronómiai élvezetekben is részesülhetnek a fesztiválozók. Így például a Benkő Borházban, a Paulay Borházban, a Tokaj-Hétszőlő Rákóczi Pincében, a Hímesudvarban, a Tokaji Kávépörkölő Manufaktúrában.
A felsoroltakon kívül más alternatív helyszíneken is zajlanak programok. A Tokaj Fesztiválkatlanban június 1-jén (szombaton) 19 órától Zséda koncert lesz. Az pedig igazi szenzációnak számít, hogy a zárónapon (vasárnap 19 órától) fellép a Habana Social Club kubai zenekar a Paulay Ede Színházban. A HABANA SOCIAL CLUB zenekar a kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence. A csapat az idei, 2024-es világkörüli turnéján kiegészül a világhírű Tropicana Club szólótáncosaival is. Így egy különleges műsorral várjuk mindazokat Tokajban, akik igazi karibi élményre vágynak. A koncert minden korosztály számára páratlan zenei csemegének ígérkezik, az autentikus díszlet, a híres Tropicana Club táncművészei, a színes jelmezek, a havannai hétköznapok hangulatát felidéző vetítés is felejthetetlenné varázsolják az estét. Erre a programra (is) igazán büszkék lehetünk.
A három nap alatt tehát az egész városban lesznek kisebb és nagyobb változatos programok, amelyek a városnéző sétavonattal könnyen elérhetők a közönség számára. Parkolni a belvároshoz közeli, Paulay Ede Színház melletti új parkolóban érdemes.
Találkozzunk a Tokaji Bornapokon!
A RÉSZLETES PROGRAMOK:
(A műsorváltoztatás jogát a szervezők fenntartják.)
KÖZPONTI HELYSZÍN - JÓZSEF ATTILA U, BETHLEN GÁBUR U.
Május 31. (péntek)
18.00 Jimmy&Nikka
20.30 Kelet Brass Band
22.00 Fókusz zenekar
Június 1. (szombat)
14.00 Polgármesterek bora átadó ünnepség
15.30-17.30 Agyagbanda
17.30 Mentha project
19.00-20.00 Agyagbanda
21.00 Star Deluxe zenekar
Június 2. (vasárnap)
15.00 Czabányi Attila akusztikus koncertje
17.00-18.30 Melounge
A kiállító borászok: Angyal Borászat, Ászok Borház, Budányi Pincészet, Csubák Családi Pincészet, Ducsai János Pincészete, Frikker Tokaj-Hegyalja Pince, Grand Tokaj, Gróf Dégenfeld Szőlőbirtok és Kastélyszálló****, Kései Pincze, Royal Tokaji, Tibor Családi Pince, Szerelmi Pince
TOKAJI BORÁSZOK ASZTALTÁRSASÁGA (BENKŐ BORHÁZ, HÍMESUDVAR KÁVÉPÖRKÖLŐ MANUFAKTÚRA, PAULAY BORHÁZ, RÁKÓCZI PINCE ÉS UDVARHÁZ)
HÉTSZŐLŐ DŰLŐ
A Tokaji Borászok Asztaltársasága bemutatja:
Június 1. (szombat), 10.00
Hétszőlő dűlő: IX. Nagy Dűlőtúra
Infó: https://www.facebook.com/tokajiboraszok/
BENKŐ BORHÁZ
Június 1. (szombat), 18.30
Kamilka és a Pesti Sikk zenekar koncertje
HÍMESUDVAR
Június 1. (szombat)
10.00-16.00 Tűzzománc készítés a tállyai Szabad Kézzel Alkotótér jóvoltából
10 órától kiállítás és vásár Kató Klára egyedi, kézi szőtteseiből!
11 és 13 órától bemutató (szövés szövőkereten), gyerekeknek rongyszövés
12 órától a gasztro felelős a szerencsi Forró Kutya Barbeque. A készlet erejéig! Le ne maradjatok!
16 órától a nyíregyházi Artézis Trió koncertje
KÁVÉPÖRKÖLŐ MANUFAKTÚRA
Május 31. (péntek)
Hlavács József fotókiállítása: Hegyalja ezer arca
17.00 megnyitó, sörkóstolóval egybekötött beszélgetés
Június 1. (szombat)
Frizzante kóstolóasztal: Erzsébet Pince buborékos és más
Gourmet gulyás meglepetés borpárosítással
Június 2. (vasárnap)
Frizzante kóstolóasztal: Erzsébet Pince buborékos és más
PAULAY BORHÁZ
-gasztro - Pityókás lángos, Fony
-kultúr - Makoldi Miklós előadása a középkori Tokajról, a régészeti feltárások tükrében
-zene - Akupunktúra, Miskolc
RÁKÓCZI PINCE ÉS UDVARHÁZ
Június 1. (szombat), 20.00
Proli Jazz Quartett
A Proli Jazz Quartet Tóth Sándor eMeRTon díjas szaxofonos és Kerek Norbert zongorista Karib-tengeri találkozásából jött létre, amikor a véletlenek összjátékának köszönhetően két hónapig együtt zenéltek egy óceánjáró hajón. Hamar rájöttek, hogy passzolnak zenei elképzeléseik, és megbeszélték, hogy ha úgy hozza az élet létrehoznak egy közös zenekart.
Amikor erre megérett a helyzet, hamar kiderült, hogy mindketten Vajdovich Árpád bőgőzését képzelik el a zenekarba. Rövid keresgélés után találták meg Joubert Flóra dobost és elkezdtek dolgozni a saját számokon.
Minden tag ír saját kompozíciókat, amelyeket aztán a heti rendszeres műhelymunkában dolgoznak ki.
A zenéjük egyszerre modern, dallamos, de mégis szabad, egyértelműen a hetvenes évek zenéjére vezethető vissza, de természetesen szívesen nyúlnak a régi magyar dallamokhoz vagy az amerekia meinsteam jazz irodalmához.
Gasztro: Gasztrokakas
ANTALÓCZY PINCE
Hangulatos Borteraszunkon, hűs pincénkben egész napos borkóstolás az Antalóczy Pince boraiból
Gasztro: Jurta a hegyen
Zene: The Purple C.A.B. Duó
PAULAY EDE SZÍNHÁZ
Június 2. (vasárnap), 19.00
HABANA SOCIAL CLUB
ÓVÁRBOROZÓ
Május 31. (péntek), 18.00-20.00
VOX-együttes
Június 1. (szombat), 18.00-20.00
VOX-együttes
TOKAJI SAJT ÉS TELT-HÁZ
Díjnyertes sajtok, nemzetközi sajtbíráló által készítve, illetve különleges ízek udvara mindhárom napon, háztáji hozzávalókból készítve.
Június 1. (szombat)
- sajtkóstoló
- sajtos ételek
- nyúl vadasan (zsemlegombóccal)
- vörösboros vaddisznó (zsemlegombóccal)
- házi szörp, házi kovászos kenyér
Június 2. (vasárnap)
Vasárnapi ebéd, foglalás szükséges (0630-4079979)
- húsleves, főtt hús, zöldségek, házi tészta
- töltött karalábélevél, joghurtos mártással
- rántott karaj, új krumpli, saláta
- sajttorta
- házi kovászos kenyér, házi szörp
PRÉS UDVAR
Május 31. (péntek), 19.00
A'LaCarte zenekar
Június 1. (szombat), 20.00
RealMen
Június 2. (vasárnap), 16.00
Tobacco Road
TOKAJ FESZTIVÁLKATLAN
Június 1. (szombat), 19.00
Zséda koncert
SZERENCSI SZC TOKAJI FERENC TECHNIKUIM, SZAKGIMNÁZIUM, ÉS GIMNÁZIUM
Június 1. (szombat), 16.00
Nemzetközi hangverseny
Díszvendég: a londoni Chorus of Dissent és zenekara, kórusvezető: Ruth Whitehead
Továbbá:
A Sárospataki Református Kollégium Gimnázium kórusa, karvezető: Bereczki Róbert
A Sárospataki Református Kollégium Általános Iskola kórusa, karvezető Takács Zoltánné
Tokaj Város Vegyeskara, karvezető: Pásztor Istvánné, zongorán kísér: Sütő Edit