Akadálymentes

Hírek

ÚJ BUSZJÁRAT INDUL TOKAJ-HEGYALJÁN

Tokajbusz néven indít új járatot a Volán Hegyalján. Az egyelőre kísérleti jelleggel indítandó busz pénteken és hétvégenként közlekedik Szerencstől Tokajig, érintve Rátkát, Tállyát, Mádot és Bodrogkeresztúrt, valamint Tokaj és Tarcal között is indul egy járat. A kezdeményezés a térségben élők illetve az itt kikapcsolódók közlekedését segíti, hiszen ezen a viszonylaton eddig nem volt ilyen lehetőség.
2022.08.11. / Aktualitások

Tunki, furmintfröccs és lecsó az idei sláger Tokaj -Hegyalján

Augusztusban közel 50 kisebb, igazi kuriózumnak számító gasztronómiát is megcélzó esemény közül választhatnak a Tokaj Hegyalja régióba érkezők, az igazi nagyágyú, a több, mint 50 programot felvonultató Zempléni Fesztivál mellett. Eddig 60 ezer látogatót számlált a Tokaj-hegyaljai Nyár elnevezésű rendezvénysorozat, ahol közel 100 programon vehetnek részt az érdeklődők a nyár hátralévő egy hónapjában. Idén pedig már a gasztronómia igazi szerelmeseinek nem kell döntenie a borkóstolás és a vezetés között, hiszen közvetlen, MÁV-val összehangolt buszjáratok könnyítik meg a borkóstolás utáni közlekedést.
2022.08.11. / Aktualitások

Tokaj-hegyaljai Nyár: a térség kulturális olvasztótégelye lett a régiós rendezvénysorozat

Már a júniusi szezonnyitó eseményeken is magas, huszonötezer fős részvételt könyvelhetett el Magyarország újonnan kialakuló, “Tokaj-hegyaljai Nyár” elnevezésű eseménysorozata. A nyár első hónapjában közel száz különböző gasztronómiai, zenei, kulturális és természetjáró eseményre látogattak el a hazai, minőségi kikapcsolódásra vágyók az ország minden pontjáról. A régió a szüretig kínál olyan színvonalas eseményeket, mellyel bebiztosítja helyét a hazai fesztiváltérképen.
2022.07.14. / Aktualitások

Idegenforgalom

Image