Jó ütemben halad a Csipkerózsika álmából ébredő Tokaj Hotel felújítása. A város ikonikus szállodája tavaly cserélt gazdát és a tervek szerint év végére el is készülnek a munkálatokkal.
Aktualitások
2021-ben sem maradnak tokaji túra nélkül a bringások
2021.05.27. / Aktualitások
Tokaj-Hegyalja bányászatát mutatja be az az állandó kiállítás, amely most nyílt meg Tokaji Múzeumban. Az intézmény a Kubinyi Ágoston Program pályázatán nyert tíz millió forintot a tárlat kialakítására, s ugyan már tavaly decemberben elkészültek vele, a nagyközönség még csak most láthatja a számos interaktív elemet tartalmazó tárlatot.
2021.05.27. / Aktualitások
A Világörökségi Bormúzeumban nyílt tárlat tokaji borászok aszúiból. A kiállítás apropója, hogy 450 évvel ezelőtti az első írásos emléke a világszerte ismert borkülönlegességnek.
2021.05.16. / Aktualitások
Olasz és spanyol turisztikai szakemberekből álló delegáció látogatott Tokajba. A főként utazásszervezéssel foglalkozó külföldi vendégek hazánk több, idegenforgalmi szempontból jelentős helyére látogattak el, ezek között Tokaj kiemelt szerepet kapott.
2021.05.07. / Aktualitások
Vytautas Pinkus a Litván Köztársaság nagykövete látogatott Tokajba.
2021.05.04. / Aktualitások
Április 27-én, azaz kedden estétől félpályás lámpával vezérelt forgalomkorlátozást vezetnek be a körforgalom környezetében.
2021.04.26. / Aktualitások
Folytatja Sárospatakon a márkaépítést, Tokajban pedig elkezdik a munkát – jelentette be Tokajban tartott sajtótájékoztatóján a két Hegyaljai város polgármestere és Körmöndi Zoltán a Pure Design Team vezetője. Ez első lépésként azt jelenti, hogy a sárospataki székhelyű cég szakemberei elkészítik a város márkastratégiáját.
2021.04.08. / Aktualitások
2021. március 17. napjától 2021. április 6. napjáig RENDKÍVÜLI IGAZGATÁSI SZÜNET van! Ezen időszak alatt Hivatalunk zárva tart, ügyfeleket nem fogad, azonban ügyeiket elektronikus úton továbbra is tudják intézni.
2021.03.26. / Aktualitások
Szakmai bejárást tartottak a beruházó és a kivitelező képviselői a Csurgó völgyben épülő ötcsillagos szállodánál.
2021.03.25. / Aktualitások
Már a litván zászló is lobog a Litván Szoborparkban, amit 1988-ban avatták fel és 2007-ben esett át felújításon.
2021.03.24. / Aktualitások