Az első, 6,7 kilométeres szakasszal elkezdődik a Tokaji Körnek nevezett kerékpáros útvonal megvalósítása. Az összesen 19 kilométeres szakasz költségei elérik az 1,6 milliárd forintot, a munkálatok várhatóan jövő év áprilisának végére készülnek el. A Nyíregyháza és Tokaj közötti, mintegy harminc kilométeres kerékpárutat 2017-ben adták át, azóta jelentősen megemelkedett Hegyalján a biciklis turisták száma. A családok számára sem megerőltető, kényelmesen megtehető távolság sokakat vonzott két kerékre, így sokan érkezenek ilyen módon a szabolcsi megyeszékhelyről a bor fővárosába.
– Amellett, hogy biztonságos körülmények között lehet eljutni két keréken tekerve Nyíregyházáról Tokajba azt is fontos kiemelni, hogy jelenleg ez az egyetlen jármű, amit használva nem tiltott egy pohár bor elfogyasztása sem – emelte ki Posta György tokaji polgármester a munkálatok megindulása kapcsán tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: azon túl, hogy a Tokaji Kör egy jelentős turisztikai beruházás a helyiek életét is jelentősen megkönnyíti, mert így napi ügyeiket is biztonságos körülmények között intézhetik kerékpárral vagy akár a járóbeteg szakellátóba is el tudnak ilyen módon jutni. A városvezető beszédében azt is elmondta, hogy csodálatos természeti értékeket láthatnak majd azok, akik igénybe veszik a kerékpárutat. Posta György megköszönte a kormányzat támogatását, aminek köszönhetően egy sokkal vonzóbb és élhetőbb térségé válik Tokaj.
A sajtótájékoztatón részt vett Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese is. A parlamenti államtitkár hangsúlyozta 2,81 km új 3X1 sávos kerékpárút épül és további több mint 3,5 kilométeren jelölnek ki kerékpározásra olyan útszakaszt, ahol rendkívül alacsony a forgalom. A projekt keretein belül járda is épül és a már meglévő gyalog- és kerékpárutat is helyreállítják valamint két pihenőhelyet is kialakítanak.
– A Tokaj Fesztiválkatlan és a Lebuj közötti kerékpárút szakasz nem része ennek a projektnek, de egy kormányzati döntésnek köszönhetően az is megépül. Erre az önkormányzat nyert TOP-os forrást, amiből a fejlesztést a város megvalósíthatja, így egységes jól használható kerékpárút épül meg az első ütemben – hangsúlyozta a miniszterhelyettes, aki hozzátette azt is, hogy a fejlesztés során gondoltak azokra is, akik elektromos kerékpárral érkeznek, nekik a kivitelezők összesen három töltőhelyet alakítanak ki.
Schanda Tamás hozzátette, már ebben a hónapban elkezdődnek lőszermentesítési, területelőkészítési és humuszleszedési munkák, július közepétől pedig töltés szélesítéssel folytatódnak, ami miatt további jelentős forgalomkorlátozásra kell készülni.
Koncz Zsófia a térség országgyűlési képviselője kiemelte, tovább növeli Tokaj-Hegyalja turisztikai vonzerőjét a beruházás, ami a Kopasz-hegyet megkerülő első ütem után Tarcalt és Mádot köti össze, valamint ehhez csatlakozik a már meglévő mezőzombori kerékpárút is.
– Ennek a beruházásnak köszönhetően Nyíregyházától egészen Szerencsig lehet majd kerékpáron közlekedni, ami hatalmas előrelépés. Nagyon bízunk abban, hogy az ide látogatók nem csak egy-két napot tudnak majd térségünkben eltölteni, hanem jóval többet is. Dolgozunk a vízi- és a lovasturizmus fejlesztésén is valamint a közel 150 milliárd forintos fejlesztési csomagnak köszönhetően egy, a Kopasz-hegy csúcsára vezető és az év minden szakaszában üzemelő libegő is épül – emelte ki a képviselő.
Az útvonal elkészültével az EuroVelo 11 részévé válik, az észak-dél irányú, Norvégiából Görögországba tartó nemzetközi kerékpárút-hálózat egyike azon három EuroVelo-útvonalnak, amely Magyarországon is áthalad.
Ne habozzon!
Látogasson el Tokajba, ahol szállások, borászatok és vendéglátók várnak arra, hogy varázslatos élményekkel gazdagítsák az utazását.
Fedezze fel a múltat és élvezze a jelen örömeit ebben a különleges városban. Várjuk Tokajban!