Számos útlezárásra és forgalomkorlátozásra kell számítani a május 9-i Tour de Hongire tokaji rajtjához kapcsolódóan. Összefoglaltuk mire kell számítani a közlekedőknek.
A magyar kerékpáros körverseny második napi rajtját Tokajban rendezik május 9-én 12 óra 40 perctől. A nemzetközi mezőny 30 év szünet után rajtol ismét a városból, a versenyzők 162 km tekernek le a szakaszon a kazincbarcikai célig.
A szervezők tájékoztatása szerint már május 8-án, szerdán 18 órától tilos megállni a Fesztiválkatlan mindkét parkolójában.
Május 9-én, csütörtökön szintén megállni tilos szabály van érvényben a Bodrogkeresztúri-, a Szepsi-, a Mosolygó-, a Bajcsy-Zsilinszky- valamint a Tarcali úton. Ezt a szakaszt 12:10 és 13:00 között lezárják. (a térképen pirossal jelölve)
Szintén lezárják május 9-én a Bodrogkeresztúri út Csalogány utca/Vízibázis és a Fesztiválkatlan közötti szakaszát reggel 9 és délután 1 óra között.
A szervezők felhívják a figyelmet arra is, hogy a verseny közben rendőri irányítás mellett az útvonalat keresztező forgalomra lesz lehetőség. Arra kérik a közlekedőket, hogy minden esetben tartsák be a biztosításban résztvevő rendőrök és polgárőrök utasításai.