A kiállítás rendhagyónak és egyedülállónak tekinthető. Tenkács Tibor és leánya, Tenkács Hajnal festőművészek Tokajban most először szerepelnek közös kiállításon.

Tenkács Tibor élete utolsó – Hajnal lánya műveivel közös – kiállítását 1987-ben, a rákospalotai Csokonai Művelődési Házban Ferk Ilona festő, grafikus rendezte. Tokajban Tenkács Hajnalnak ez az első bemutatkozása. Az Édesapa életműve országosan ismert, lánya festői munkásságának bemutatása Tokajban eddig váratott magára. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy tavaly novemberben, a sárospataki Művelődés Háza és Könyvtára Generációk című kiállításán első alkalommal találkozhattam Tenkács Hajnal műveivel is, egy nagy családi tárlaton, amely Sáros András, Tenkács Tibor és Tenkács Hajnal festőművészek, Sáros András Miklós grafikusművész és Sáros László György építész, fotográfus műveinek bemutatója volt.

Tenkács Hajnal 1947. január 4-én született Tokajban, édesanyja, Csutkai Márta szüleinek egykori családi házában, amelyet most a Tokaj Zöldváros program keretében ragyogóan felújítottak, és várhatóan még ez évben Csutkai-Tenkács emlékház néven nyílik meg, amely végre lehetővé teszi Tenkács Tibor Tokaj Város tulajdonában lévő festményeinek állandó bemutatását.

Tenkács Hajnal rajz- és festői készségére már egészen kicsi korában szülei és tanárai egyaránt felfigyeltek. Az általános iskola után a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnázium grafika szakán tanult, és 1965-ben, Takács Tamás festőművész - rajztanár osztályában érettségizett.

1966-1970 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol Kádár György tanítványaként szerezte meg festőművész, valamint középiskolai rajz, művészettörténet és geometria tanári diplomáját. A Főiskola elvégzése után hosszabb időt töltött a Kecskeméti Művésztelepen.

Középiskolás éveiben többször megfordult a Budapesti Postás Kultúrotthon Képzőművész Körében, ahol Zilahy György festőművész tanított. Őt, mint a Tokaji Művésztelep egyik vezetőjét már ismerte, művészetéhez vonzódott, példaképnek tekintette. Hatása korai pasztelljein mutatkozik meg.            

Érzékeny és sérülékeny lelkületű, ugyanakkor erős jellemmel megáldott művészlélek volt. A szűkebb és tágabb külvilággal szemben a világ történéseit sajátosan élte meg. Az itthoni küzdelmes éveket követően 1971-ben az USA-ban próbált új életet kezdeni. Valójában ott sem talált megnyugvást. Gyötrő és fájó küzdelmek után fogadta el az elmúlás gondolatát. 1974. június 29-én, nagyon fiatalon, csupán 27 évesen New Yorkban halt meg. Hamvai a tokaji temetőben, a Csutkai – Tenkács feliratú családi sírban nyugszanak.

A már említett 1987-es, édesapjával közös első kiállítása után, 2005-ben, az újpalotai Zsókavár Galériában rendezett – szinte az összes művét felölelő – emlékkiállítást családja és a Galéria akkori vezetője, Hajnal László. „Résztvevője” volt a tavalyi sárospataki Generációk című családi kiállításnak.

Műveinek mai bemutatásával halálának 50. évfordulójára is emlékezünk.

Tenkács Hajnal életműve nem teljesedhetett ki, a kiállítás darabjain keresztül mégis közelebb kerülhetünk személyéhez.  A most látható festményein zaklatott lelkének titkait, annak finom rezdüléseit fedezhetjük fel, ugyanakkor tiszta színei életszeretetet sugároznak. Örömmel ajánlom figyelmükbe az alkotásaiból történt válogatást. Egyik művére különösen felhívnám a figyelmet, amely egy lányt ábrázol, címe szerint Lány „piros virággal” vagy „égő lélekkel”. Kérem, mint egy könyvet nyissák ki és nézelődve lapozgassanak benne.

Az itt lévő „Önarckép profilban” c. képe a reneszánsz mesterek látásmódját, zavarba hozó, részletgazdag megfigyelő képességét, hihetetlen optimizmusát idézi, pontosabban nem idézi, teszi elénk. Gyönyörű látomás.

Képeinek ő maga nem adott címeket, azokkal testvére Tenkács Márta próbálta megfejteni műveinek lényegét és tette őket regisztrálhatóvá.

Tisztelt Művészetbarátok!

Tenkács Tiborra, a „Tokaji színek költőjére” tavaly áprilisban, a Világörökségi Bormúzeumban, majd június elején a Paulay Ede Színházban gondoltunk születésének 110. és halálának 25. évfordulóján. Ekkor, a még életében általa a városnak adományozott tokaji témájú akvarell- és gvas festményeiből válogatott kiállítással, majd Kántor István filmjével emlékeztünk megtett életútjára és művészetének gazdag állomásaira.

Tenkács Tibor szellemi öröksége nem csupán festőművészi tevékenységében, műveiben nyilvánult meg. Annál sokkal többet jelent. Most a kevésbé ismert sokoldalúságát is szeretnénk bemutatni, hiszen életútja nagyon széles skálán mozgott. Családja és baráti kapcsolatai, festészete és tanári pályája, a társművészeti ágak, az irodalom és a zene, szerteágazó, országos kihatású közösségi tevékenysége együtt voltak jelen életében.

Ma az őszinte barátra, a társművészetek tisztelőjére és kedvelőjére, a kiváló tanárra, a művelődés és a kultúra szervezőjére is emlékezünk, szabadjon talán azt mondani, hogy Tokaj kulturális életének mindenesére, munkására, aki megérdemelten lett 1987-ben Tokaj egyik első díszpolgára.

Most egy időutazásra invitálom Önöket. Az évtizedek tükrében igyekeztünk olyan eseményeket, életrajzi adatokat összegyűjteni, amelyek mindezidáig talán kevésbé voltak, sőt a fiatalabb generáció előtt talán, egyáltalán nem ismertek.

Tenkács Tibor és a család

Életében teljes mértékben, tökéletes összhangban, harmonikus egységben élte meg a családi, a tanári és festőművészi hívatását. Jellemét és világlátását emberi és művészi elhivatottsága határozta meg. A családja mellett volt egy nagy családja is, a tokaji közösség, amelyért egy életen át munkálkodott.

111 éve, 1913. március 30-án született Budapesten. Édesapja szobrászművész, elődei anyai ágon erdészek voltak. 

103 éve, 1921-ben még csak nyolcéves volt, amikor édesapja Tenkács János, a kilenc gyermekes munkácsi családból származó szobrászművész Amerikába ment kivándorolt testvéreit meglátogatni. Bár onnan soha nem tért vissza, Tenkács Tibor mégsem lett apátlan, félresiklott ember. Mindig tartották egymással a kapcsolatot, s noha egy idő után apja anyagilag is tudta segíteni a családot, ő már gyerekkorában „családfenntartó” lett. Mindig voltak tanítványai, „keresetével” hozzájárult a család, édesanyja és húga megélhetéséhez, s lehetővé tette, hogy tanulhasson, egészen a Képzőművészeti Főiskola elvégzéséig.

Szeretett tanulni, szorgalmas, kitartó és kötelességtudó volt. Már középiskolás korában, a Szent István Gimnáziumban jártasságot szerzett a latin, német és francia nyelvekben. Az 1930/31-es tanévben jó rendűen, rajzból jeles érdemjeggyel érettségizett. Itteni fiatal rajztanára, Kerekes György figyelt fel tehetségére és biztatta a folytatásra. 1933-tól a Képzőművészeti Főiskolán, festő- és grafikusművész hallgatóként figyelt fel a vallástörténetre, és 1938-ban „Rembrandt biblikus karcai” címmel írta meg művészettörténeti értekezését, középiskolai rajztanári diplomamunkáját.

Három évig Budapesten tanított, majd 83 éve, 1941-ben úgy hozta a sorsa Tokajba, hogy valamikori tanítványának borkereskedő apjától karácsonyra három üveg tokaji aszút kapott. Annak megízlelése után kezdett érdeklődni a Himnuszból is ismert város és vidéke iránt, s amikor vidéki tanári állást keresett, a nagykállói Gimnázium helyett a tokaji Polgári Iskolát választotta.

Így ismerte meg a Csutkai családot és első feleségét, Csutkai Márta tanítónőt, akivel éppen 80 évvel ezelőtt, 1944-ben kötöttek házasságot.

79 és 77 évvel ezelőtt született meg két lányuk, Márta és Hajnal.

Márta asszony az ötvenes évek elején kapta a feladatot és lehetőséget, hogy szellemileg sérült gyerekeket fejleszthessen, taníthasson, előbb szaktanítóként, majd a Gyógypedagógia Főiskola elvégzése után gyógypedagógus tanárként. Ebben férje végig támogatta, segítette.

Az 1960-as évek elején kezdték barátaik, kollégáik tevőleges segítségével felépíteni új, műtermes családi házukat a régi ház melletti telekrészen, ahová a Csutkai szülők halála után, 1965-ben költöztek át. Eközben lányaik már mindketten Budapesten tanultak.

50 évvel ezelőtt, 1974-ben elveszítették szeretett lányukat, Hajnalt.  A család tragédiaként élte meg Hajni halálát.

37 évvel ezelőtt, 1987-ben meghalt felesége, Csutkai Márta. Az egyedüllétet nehezen viselte, de lánya, Márta és veje, László biztatására, a tokajiak segítségével még abban az évben kiállítást rendezett az ortodox templomban, az akkori Tokaji Galériában.

35 évvel ezelőtt, 1989-ben vette feleségül a szintén gyógypedagógus özv. dr. Pozsa Antalné Lincz Zsuzsannát, akivel kilenc boldog évet töltöttek együtt. Hála Istennek, ő ma is velünk van.

32 és 31 évvel ezelőtt, életének 79. és 80. évében, 1992-93-ban, második felesége, lánya és veje segítségével, Tokajban és Miskolcon rendezte meg öt részből álló életműkiállítás-sorozatát.

Tenkács Tibor, a barát

Tenkács Tibor, a barát, tartós kapcsolatokra törekedett, szeretettel, bizalommal és nyitottsággal fordult embertársai, közöttük tanítványai és kollégái, munkatársai felé, akik közül többen máig barátként is gondolnak rá.

Tevékenyen részt vett és cselekvő részese volt Tokaj közéletének, politikamentesen tudott politizálni.

Tenkács Tibor és a társművészetek

Irodalomkedvelő és olvasó ember volt. Hitt abban, hogy semmi nincs olyan közel az emberi szellemhez, mint az irodalom és a festészet. Ő szervezte meg 1946-ban az első tokaji könyvnapot.  Kezdeményezője volt az 1972-ben induló Tokaji Írótábornak. Egyik kedvelt költő-írója a hányatott sorsú, de könnyed verselésű Erdélyi József volt, aki a népi írók mozgalmához tartozott és kortársa volt. Mint festőművész tudatában volt annak, hogy amíg a festészet a színek és formák, addig a zene a hangok rendezettségét jelenti. Örömmel hallgatott zenét a barokktól a klasszikus és romantikus darabokon át a kortárs művekig. Kiállításain és a ZMK különböző rendezvényein gyakran közreműködött barátja, a tokaji származású Záborszky József és a Szent István Gimnázium Zenekara, akik több önálló koncertet, s a főtéren – ismert énekesek föllépésével – még operabemutatókat is tartottak. Rajongásig kedvelte Rolla János koncertmestert, a Liszt Ferenc Kamarazenekar vezetőjét, aki 1992-ben egyik alapítója volt a Zempléni Művészeti Napoknak.

Tenkács Tibor, a kultúra szervezője

71 éve, 1953-ban – részben Tenkács Tibor és a hozzá, Tokajba látogató budapesti művész barátai kezdeményezésére – hozta létre a Népművelési Intézet a Tokaji Művésztelepet.

58 évvel ezelőtt, 1966-ban alakult meg a Tokaji Művészet-barátok Köre, amelynek egész évre kiterjedő programját még Zilahy György festőművész barátjával együtt hozták létre. Ő, sajnos, hirtelen halála miatt, ennek megvalósítását már nem érhette meg.

55 éve, 1969-ben a társaság Zilahy György nevét vette fel. A ZMK 1971-ben dokumentáltan 531 tagot tartott nyilván, 262 tokajit és 269 fővárosi és más vidéki pártolót. Működésének ötven éve alatt közel ötszáz művészeti rendezvényt valósított meg. Ehhez hasonló társaság nem volt Tokajban sem előtte, és az óta sem. Sajnos, 2016-ban a magára maradt ZMK is a művésztelep sorsára jutott.                                                                                                                                    

Tenkács Tibor, a Tanár Úr

55 évvel ezelőtt, 1969-ben, mint gondos és előrelátó tanár, a több éven át összegyűjtött és megőrzött rajzokból retrospektív gyermekrajz kiállítást rendezett a Gimnáziumban.

Diákjai visszaemlékezése szerint rajzóráit a későbbi évek módszereit megelőzve, komplex módon tartotta. Előadásaiban jelen volt az irodalom és a zene, a vizuális társművészeteket színes diavetítéssel illusztrálta. Művészettörténet órái maradandó élményt nyújtottak. Ezt többen felsőfokú tanulmányaik során is hasznosítani tudták. A szakkörét látogatók közül néhányan a mai napig is hódolói a festészetnek, és osztoznak az alkotás örömében. Nincs olyan érettségi találkozó, ahol ne merülne fel a Tanár Úr neve, akire mindenkor szeretettel és élményekkel gazdagon gondolnak vissza.

Májer János előző polgármesterünk, mint kisdiák a tanórai élményeire így emlékezik vissza: „Végtelenül türelmes volt hozzánk. A Tisza-parti órák során szinte mindenkivel egyénileg is foglalkozott, magyarázta a perspektívát, amiről akkor még azt sem tudtuk, hogy az mit jelent. Mindannyiunk számára óriási élményt jelentettek a rajzórákon belül beiktatott művészettörténeti órák. Majd jött a rajzszakkör délutánonként, amely az iskola legnépesebb, legcsendesebb és legalkotóbb foglalatossága volt”.

50 évvel ezelőtt, 1974-ben, 61 éves korában, 36 évi tanítás után választotta a nyugdíjas éveket.

Hosszú időn keresztül tervezgette, hogyan lehetne elérni, hogy Tokajban középfokú művészeti oktatás is legyen. Aktív idejében erre adottak voltak a lehetőségek, hiszen a háttérben ott volt a művésztelep és a Zilahy György Művészetbarátok Körének lelkes tagsága.

28 éve, 1996-ban, Bodonyi Csaba tervei alapján elkészült az új tokaji gimnáziumi épület, amelyet Tenkács Tibor még láthatott, s melyben a rajzterem az ő nevét viseli.

Több mint hatvanéves festőművészi és harminchat évi tanári pályája során hatalmas életművet hagyott az utókorra. Akik személyesen ismerték, tisztalelkületű, nem dicsekvő, szelíd, halk szavú emberként találkozhattak vele, aki nem volt soha elnéző a rosszal szemben. Az elsődleges szempont nála az érték volt, hitt az egyén és a közösség összetartozásában, egységében.

26 évvel ezelőtt, 1998-ban, rövid szenvedés után hagyott itt Bennünket.

Nyughelye – egyetlen végakarata szerint – műtermes családi háza mellett, a szőlősorok közelében, kertjének szeretett virágai között található. Miután belépünk portája kapuján és pár lépést teszünk a kerti úton, most is úgy tűnik, mint régen, hogy elsőként üdvözli a bejövőt, majd elsőként köszön el a látogatótól. 

Kedves Művészetbarátok!

Köszönjük szépen Hollerung Gábor úrnak, a Zempléni Fesztivál művészeti vezetőjének, hogy mai kiállításunk a rangos és változatos programsorozat része lehet. Köszönet illeti Prácser Hajnalka asszonyt, aki a Füzes András építész által tervezett szép és elegáns kávézójában adott lehetőséget az Apa és Lánya közös bemutatkozásának.

Várhelyi Gyula