Tisztelt Tokajiak!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy városunkban kétféle szúnyoggyérítési technológiát alkalmazunk:
- Önkormányzat által igényelt, saját megrendelésű, melegködös technológia (zajjal és füsthatással jár).
- Állam által biztosított, évente 1-3 alkalommal történő ingyenes szúnyoggyérítés, mely központilag meghatározott GPS-koordináták alapján történik, így „plusz kitérésre” ebben az esetben nincs lehetőség, ugyanis a gyérítést végzők a központi szabályozástól nem térhetnek el.
Ezen gyérítési lehetőségek közül a tegnapi nap folyamán az utóbbira került sor.
Saját tapasztalatunk alapján, valamint a lakossági bejelentéseket megvizsgálva megkerestük a Katasztrófavédelmet a szerdai szúnyoggyérítés kapcsán. Megkeresésünkre a hatóság az alábbi tájékoztatást adta:
,,Tájékoztatjuk, hogy a földi kémiai szúnyoggyérítés a korábbiakhoz képest kevésbé látványos. „Füstöt" azért nem látni, mert a településen az elmúlt alkalmakkal úgynevezett ULV technológiai került alkalmazásra, amely azonos készítményt, azonos dózisban használ (Deltasect Plus, 0,6 liter/hektár), azonban hő hozzáadása nélkül. Ez különbözteti meg a korábban alkalmazott melegködös technológiától. Az ország legtöbb térségében már a modernebb, közlekedést és a lakosságot kevésbé zavaró ULV technológiai került alkalmazásra. Hatékonyságbeli különbség a két módszer között nincs. A tegnapi napon az időjárás miatt nem tudtuk befejezni a települést, ezért a mai napon folytatni fogjuk.”
Tehát a tegnapi napon a füst-és hanghatás az új technológia alkalmazása miatt nem volt észlelhető. A mai napon ugyanezt a technológiát alkalmazva fogják folytatni a beavatkozást.
Észrevételeiket és megértésüket köszönjük!
Tokaj Város Önkormányzata