Szakmai bejárást tartottak a beruházó és a kivitelező képviselői a Csurgó völgyben épülő ötcsillagos szállodánál. A Minaro Hotel Tokaj a térség legnagyobb, prémium szolgáltatását képviselő szálláshelye lesz a maga száz szobájával, de munkahelyet is teremt majd a városban, hiszen az üzemeltetéshez közvetlenül száz munkatársat várnak majd. A bejáráson jelen volt Koncz Zsófia országgyűlési képviselő, Papp László Debrecen, Veres Pál Miskolc és Posta György Tokaj polgármestere is.
Csaknem 10 hektáros területen, egy korábbi bánya helyén megvalósuló ötcsillagos, tematikus szállodát építenek Tokajban, amely a hazai szállodapiacon kiemelkedő tapasztalattal rendelkező dr. Szepesi Richárd, valamint a Dreamland Holding Zrt.-ben idén nyáron többségi tulajdonrészt szerző ingatlanpiaci társaság, az Appeninn Nyrt. közös fejlesztéseként valósul meg. A szálloda alapkövét 2020. márciusban tették le, azóta pedig a pandémiás helyzet ellenére is a terveknek megfelelően halad a kivitelezése.

Vécsey Róbert a beruházó ügyvezetője elmondta, három éve indult a munka a tervezéssel, a kivitelezést egy éve kezdték el, és éppen a felénél tartanak, tehát egy év múlva készülhet el a beruházás. A bekötőúthoz is készen vannak a tervek, a forrás rendelkezésre áll, a közbeszerzést követően így annak a munkálatai is elindulhatnak hamarosan.

Dr. Szepesi Richárd tájékoztatása szerint, a 10 ezer négyzetméteres, öt csillagos, prémium hotellel mindenkit megcéloznak majd, nem csak azokat, akik a bor és a tokajiság miatt érkeznek Hegyaljára. Sokrétű wellness és fürdő részleg, illetve szabadidős részleg is helyet kap az épületben az összesen kilencmilliárdos beruházásban, melyhez Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program, Szálláshelyfejlesztési Konstrukció keretében 3.449 milliárd forint pályázati finanszírozási forrás is tartozik.

A szálloda közvetlen környezetében egy gasztro és rendezvény funkciót betöltő központ is megépül, amelynek a kivitelezése szintén elindulhat hamarosan, hogy egyszerre készüljön el szállodaberuházással. A tervek szerint jövő márciusban fejeznék be a munkát, és 2022. májusban – két havi próbaüzem után – szeretnének megnyitni. A hotel belseje a dzsungel tematikára építkezve, arany, bronz és egyéb meleg színekkel várja majd a vendégeket, megjelenésében ötvözni fogja a „Tokaj folyékony aranyát”, tette hozzá dr. Szepesi Richárd.

Új lehetőségek nyíltak Tokaj-Hegyalján, ez pedig nem csak szavakban, hanem forrásokban is megjelenik, amelynek köszönhetően ez a régió a turisztikai palettán a Balaton és a főváros mögött akár harmadikként jelenhet meg, mondta Posta György, Tokaj polgármestere. „Tokajban is számtalan turisztikai fejlesztés valósulhat meg a 149.5 milliárdos, a régiót érintő kormányzati forrásból. Ebből kiemelhetjük a zárt kabinos felvonót, amely fel fogja vinni a vendégeket a tévétoronyhoz, ahol jelentős turisztikai attrakciót fogunk megvalósítani. De városunk a TOP-os pályázatok kapcsán is 3.2 milliárd forintos forráshoz tudott jutni. A jelentősebb projektek most fognak elindulni, mint a kerékpárút, a Bodrog-parti sétány, vagy a zöld területek megújítása – tette hozzá a polgármester.

[gallery size="medium" link="file" ids="https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/EJ5D008652-R_20210324szallodabejaras52.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/EJ5D005550-R_20210324szallodabejaras50.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/EJ5D003344-R_20210324szallodabejaras44.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/EJ5D003042-R_20210324szallodabejaras42.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/EJ5D002540-R_20210324szallodabejaras40.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/EJ5D001636-R_20210324szallodabejaras36.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/EJ5D000331-R_20210324szallodabejaras31.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/DJI_060464-R_20210324szallodabejaras64.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/DJI_060160-R_20210324szallodabejaras60.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/DJI_059962-R_20210324szallodabejaras62.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/DJI_059461-R_20210324szallodabejaras61.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/DJI_058963-R_20210324szallodabejaras63.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/6H5A998728-R_20210324szallodabejaras28.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/6H5A998327-R_20210324szallodabejaras27.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/6H5A997424-R_20210324szallodabejaras24.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/6H5A015123-R_20210324szallodabejaras23.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/6H5A015021-R_20210324szallodabejaras21.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/6H5A014220-R_20210324szallodabejaras20.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/6H5A013419-R_20210324szallodabejaras19.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/6H5A012817-R_20210324szallodabejaras17.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/6H5A012318-R_20210324szallodabejaras18.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/6H5A011613-R_20210324szallodabejaras13.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/6H5A010715-R_20210324szallodabejaras15.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/6H5A9978-másolata68-R_20210324szallodabejaras68.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/6H5A009911-R_20210324szallodabejaras11.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/6H5A00878-R_20210324szallodabejaras8.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/6H5A00817-R_20210324szallodabejaras7.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/6H5A00475-R_20210324szallodabejaras5.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/6H5A0122-másolata69-R_20210324szallodabejaras69.jpg|,https://tokaj.hu/images/uploads/2021/03/6H5A0091-másolata70-R_20210324szallodabejaras70.jpg|"]