A kedvezményezett neve: Tokaj Város Önkormányzata
A projekt címe: Városi Szolgáltató Központ kialakítása
A szerződött támogatás összege: 607 471 250 Ft
A támogatás mértéke: 100 %
A projekt tartalmának bemutatása: A fejlesztés során megvalósult az egykori gazdasági, alulhasznosított épület bontása, majd a Városi szolgáltató központ kialakítása, amely a városi környezet megújításán túl, a közszféra és a közösségi funkciók megerősödését, valamint a gazdaság fejlődését és a foglalkoztatás bővülését is eredményezi.
A felújított épület és bővítménye Városi szolgáltató központ lesz, közszféra-, kulturális és közösségi, valamint üzleti és vállalkozói tevékenységet szolgáló funkciókkal, amely során a barnamezős terület hasznosítható épületállományának energiahatékony üzemeltetést biztosító módon történő felújítására, bővítésére, illetve rehabilitálására kerül sor gazdaságélénkítési, közösségi céllal, különös tekintettel a történelmi és kulturális örökség megőrzésére valamint az újrahasznosításra.
A beruházás során műemléki környezetben elegáns, összesen 1244 m2 alapterületű részben akadálymentes, lifttel felszerelt inkubátorház építésére került sor, kondenzációs gázkazán és hőszivattyú fűtési rendszerrel, energiatakarékos elektromos hálózat kialakításával, hőszigetelt nyílászárók beépítésével.
Az épületben a Városüzemeltető Szervezet és a Családsegítő Szolgálat részére irodák kialakítására kerül sor, a vállalkozások és a lakosság részére pedig bérelhető rendezvényhelyszín és díszterem készült, utóbbi az eszközbeszerzések által házasságkötési terem funkcióval is rendelkezik.
A projekt befejezési dátuma: 2023. december 30.
A projekt azonosító száma: TOP-2.1.1-15-BO1-2018-00009
Sajtóközlemény
2020.01.15.
Városi Szolgáltató Központ kialakítása TOP-2.1.1-15-BO1-2018-00009
Tokaj Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a Területfejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága által meghirdetett városi barnamezős területek megújítására pályázati konstrukcióban 526 millió forint támogatást nyert.
A fejlesztés során megvalósul egy egykori gazdasági, alulhasznosított épület bontása, majd a Városi szolgáltató központ kialakítása, amely a városi környezet megújításán túl, a közszféra és a közösségi funkciók megerősödését, valamint a gazdaság fejlődését és a foglalkoztatás bővülését is eredményezi.
A felújított épület és bővítménye Városi szolgáltató központ lesz, közszféra-, kulturális és közösségi, valamint üzleti és vállalkozói tevékenységet szolgáló funkciókkal, amely során a barnamezős terület hasznosítható épületállományának energiahatékony üzemeltetést biztosító módon történő felújítására, bővítésére, illetve rehabilitálására kerül sor gazdaságélénkítési, közösségi céllal, különös tekintettel a történelmi és kulturális örökség megőrzésére és az újrahasznosításra.
A 13/2 telken található volt istálló épületet, annak szép boltozatos belsője megőrzésre kerül, ennek az épületnek ácsszerkezete és déli oldali fa födéme kerül bontásra. Az épületrész déli oldalán t egy közlekedő készül, ahonnan az Óvár utcai – utca alatt áthaladó – pince is feltárható, s ahová a Járási Hivatal épülete alatti pince is későbbiekben kapcsolható. A telek északi részében található volt iroda épület súlyos falvizesedés miatt teljes bontásra szorul. Az Óvár utca felől innen lesz lehetőség a gépkocsival történő behajtásra és parkolásra. A két épületrészre egy födémmel összefogva új emeleti szintet készül teljes terjedelmében azonos padlómagassággal, itt kerülnek kialakításra iroda helyiségek. A nagyobb épületrész tetőterében kívánjuk megvalósítani a tárgyaló termet, míg a kisebb épület térdfalas tetőterében irattár-raktár funkció kap helyet. Az épület déli részén a tetőtérben alakul ki a gépészeti installációs tér, ahol a gázkazán, illetve a szellőztető berendezés kap helyet.
A projekt 526 millió forint európai uniós támogatás segítségével jön létre.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
„A projektről bővebb információt a http://www.tokaj.hu/ oldalon olvashatnak.”
További információ kérhető:
Posta György, polgármester
Elérhetőség: Tel. (47) 553-031
E-mail:
25 százalékos készültség:
50 százalékos készültség:
75 százalékos készültség:
Sajtóközlemény
2023.12.18.
Városi Szolgáltató Központ kialakítása TOP-2.1.1-15-BO1-2018-00009
Tokaj Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a Területfejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága által meghirdetett városi barnamezős területek megújítására pályázati konstrukcióban 607 millió forint támogatást nyert.
A fejlesztés során megvalósult az egykori gazdasági, alulhasznosított épület bontása, majd a Városi szolgáltató központ kialakítása, amely a városi környezet megújításán túl, a közszféra és a közösségi funkciók megerősödését, valamint a gazdaság fejlődését és a foglalkoztatás bővülését is eredményezi.
A felújított épület és bővítménye Városi szolgáltató központ lesz, közszféra-, kulturális és közösségi, valamint üzleti és vállalkozói tevékenységet szolgáló funkciókkal, amely során a barnamezős terület hasznosítható épületállományának energiahatékony üzemeltetést biztosító módon történő felújítására, bővítésére, illetve rehabilitálására kerül sor gazdaságélénkítési, közösségi céllal, különös tekintettel a történelmi és kulturális örökség megőrzésére valamint az újrahasznosításra.
A beruházás során műemléki környezetben elegáns, összesen 1244 m2 alapterületű részben akadálymentes, lifttel felszerelt inkubátorház építésére került sor, kondenzációs gázkazán és hőszivattyú fűtési rendszerrel, energiatakarékos elektromos hálózat kialakításával, hőszigetelt nyílászárók beépítésével.
Az épületben a Városüzemeltető Szervezet és a Családsegítő Szolgálat részére irodák kialakítására került sor, a vállalkozások és a lakosság részére pedig bérelhető rendezvényhelyszín és díszterem készült, utóbbi az eszközbeszerzések által házasságkötési terem funkcióval is rendelkezik.
A projekt 607 millió forint európai uniós támogatás segítségével jött létre.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.
„A projektről bővebb információt a http://www.tokaj.hu// oldalon olvashatnak.”
További információ kérhető:
Posta György, polgármester
Elérhetőség: Tel. (47) 553-031
E-mail:
100 százalékos készültség (az elkészült épület):