A Veres1 Színház komédiájával indult az őszi színházi szezon Tokajban. Az egykori Woody Allen vígjátékot Székhelyi József, Aradi Tibor, Dósa Mátyás, Venyige Sándor és Pál Tamás valamint Zorgel Enikő és Holczinger Szandra mutatta be a színpadon.
Hírek
A zene és a tervek is főszerepet kaptak kedden délután a Paulay Ede Színházban, illetve a szomszédos Kulturális és Konferencia Központban. A színpadon a III. Puccini mesterkurzus növendékei adtak elő ismert operarészleteket, zongorán Massimo Morelli olasz karmester, zongoraművész követte őket. A magyar fiatalok mellett orosz, olasz, koreai, török és amerikai növendékek is felléptek, szórakoztatva ezzel a közönséget.
2016.10.26. / Aktualitások
November tizenötödikével befejezi erre az évre a zöldhulladék gyűjtését a ZHK - erről levélben tájékoztatta a szolgáltató az önkormányzatot. A hulladékszállításért felelős szervezet idén június elsejétől vezette be a szolgáltatást tizenhét településen, köztük Tokajban is.
2016.10.25. / Aktualitások
Mintegy 4200 indulóval először rendeztek Spartan Race-t Tokajban. A világszerte ismert kihívás valóban embert próbáló feladatok elé állította a versenyzőket, több mint 16 kilométer futottak, részben a Kopasz hegyen és ezalatt számos akadályon kellett átjutniuk.
2016.10.24. / Aktualitások
A Paulay Ede Színházban rendezett központi megemlékezéssel véget ért az 1956-os emlékhét Tokajban. Keddtől vasárnapig filmvetítéssel, szalonestekkel, koszorúzással és tematikus tárlatmegnyitóval emlékeztek Tokajban a 60 évvel ezelőtti forradalomra.
2016.10.23. / Aktualitások
(MTI) - A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék Patricius Borháza lett az idén az év pincészete, a 2002-ben alapított díjat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége képviselői adták át csütörtökön a Bodrogkisfalud határában lévő társaságnak.
2016.10.21. / Aktualitások
Demeter Zoltán Pincészete idén húsz éves, a borász pedig ötven. Már tudja, mi a célja, sőt, Tokaj céljait is kitűzte néhány évvel ezelőtt. A pincészet születésnapja és a legutóbbi évjáratbemutató alkalmából közösen értékeltünk vele.
2016.10.17. / Aktualitások
A rendőrség az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárta, a terelés nem megoldható.
2016.10.13. / Aktualitások
Az 1956-os emlékév tiszteletére újrapalackoznak 150 tokaji borkülönlegességet a Nemzeti Borvagyon tolcsvai pincéjében található, '56-os évjáratú aszúkból, a munkát szerdán kezdték meg, az eljárás a világon is egyedülálló - mondta Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztosa a helyszínen az MTI-nek.
2016.10.13. / Aktualitások
A szaktárca vezetője a tokaji borvidéken tájékozódott az idei termésről.
2016.10.12. / Aktualitások
Tizenketten tettek magyar állampolgári esküt Tokajban. A honosítást Posta György polgármester vezette, az új állampolgárok őt követve mondták el az eskü szövegét.
2016.10.11. / Aktualitások
Önkormányzat
Ügyintézés
Intézmények
Turizmus
Bor
Közérdekű
Idegenforgalom
