- január 22-én hatályba lépett a módosított Országos Tűzvédelmi Szabályzat, amely a szabadtéri tűzgyújtás és tűzmegelőzés szabályaiban is változott az eddigiekhez képest. A legfontosabb előírások:
Ha jogszabály másként nem rendelkezik (bel és külterületen egyaránt)
- a lábon álló növényzet, tarló, növénytermesztéssel összefüggésben és a belterületi, valamint a külterületen lévő zártkerti ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése tilos,
- az ingatlan tulajdonosa, használója köteles a területet éghető hulladéktól és további hasznosításra nem kerülő száraz növényzettől mentesen tartani.
Jogszabályon alapuló engedélyezett égetés esetén a tűzgyújtás anyagi szabályai (ha más hatóság egyedi engedélyén, vagy önkormányzati rendeleten alapuló égetési tevékenységre kerül sor)
- a szabadban történő tűzgyújtás, égetés során a tűz nem hagyható őrizetlenül, és veszély esetén, vagy ha az égetést befejezték, azt azonnal el kell oltani,
- az égetés csak úgy végezhető, hogy az a környezetére tűz- és robbanásveszélyt ne jelentsen,
- az égetés befejezése után a helyszínt gondosan át kell vizsgálni, és a parázslást, izzást – vízzel, földtakarással, kéziszerszámokkal – meg kell szüntetni,
- csak nappal, és szélcsendes időben lehet a szabadtéri tűzgyújtást megkezdeni.
Külterületen végzett más hatóság által engedélyezett irányított égetés esetén
- az ingatlan tulajdonosa, használója legfeljebb 10 hektár egybefüggő területen irányított égetést végezhet (ide tartozik a lábon álló növényzet, avar és egyéb növényi hulladék égetése is),
- az irányított égetés végzésének időpontját, terjedelmét, földrajzi koordinátákkal vagy helyrajzi számmal megadott helyét a megkezdés előtt 5 nappal az illetékes hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szervéhez írásban be kell jelenteni, (a bejelentéshez már nem társul tűzvédelmi hatósági engedélyezési eljárás)
- az irányított égetés során a tűz nem hagyható őrizetlenül, és veszély esetén azt azonnal el kell oltani,
- az irányított égetés csak úgy végezhető, hogy az a környezetére tűz- és robbanásveszélyt ne jelentsen,
- az irányított égetés befejezése után a helyszínt gondosan át kell vizsgálni, és a parázslást, izzást – vízzel, földtakarással, kéziszerszámokkal – meg kell szüntetni,
A kültéri tarlóégetés tűzvédelmi anyagi szabályai:
- a tarlónak minden oldalról egyidejűleg történő felgyújtása tilos; az égetéshez csak a tarlómaradványok használhatók fel; a szalmát elégetéssel megsemmisíteni, lábon álló gabonatábla mellett tarlót égetni tilos,
- a tarlót vagy az érintett szakaszokat a tarlóégetés megkezdése előtt legalább 3 méter szélességben körül kell szántani vagy tárcsázni, és az adott területen az apró vadban okozható károk elkerülése érdekében vadriasztást kell végrehajtani, a fasorok, facsoportok védelmére a helyi adottságoknak megfelelő, de legalább 6 méteres védősávot kell szántással vagy tárcsázással biztosítani,
- tarlóégetés 10 hektárnál nagyobb területen szakaszosan végezhető, és csak az egyik szakasz felégetése után lehet a másik szakasz felégetéséhez hozzáfogni,
- a tarlóégetés során tűzoltásra alkalmas kéziszerszámmal ellátott, megfelelő létszámú, kioktatott személy jelenlétéről kell gondoskodni, és legalább egy mezőgazdasági vontatót ekével vagy tárcsával a helyszínen készenlétben kell tartani.
Vasút és közút védelmének érdekében
- A vasút és a közút mindkét oldalán annak kezelője köteles a szélső vasúti vágánytengelytől mérve legalább 4,0 méter széles, a közút szélétől mérve legalább 3 méter széles védősávot kialakítani,
- A védősávot éghető aljnövényzettől, gallytól tisztán kell tartani,
- A folyamatos tisztántartásról, éghető anyagtól mentes állapotban tartásról a védősávval érintett terület tulajdonosa, kezelője, haszonbérlője köteles gondoskodni,
- A kilátókat, magaslati ponton elhelyezkedő létesítményeket, az önkormányzat vagy a helyi katasztrófavédelmi szerv vezetője által megbízott személyek a szabadtéri tüzek korai szakaszban történő észlelése céljából térítésmentesen igénybe vehetik.
Felhívom továbbá a figyelmet, hogy tűzgyújtási tilalom elrendelése esetén az engedélyezett égetés megkezdése sem megengedett! A tűzgyújtási tilalommal érintett megyékről többek között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapjának fő oldalán is tájékozódhat (baz.katasztrófavédelem.hu).
Fenti szabályok betartásával és az önkormányzati rendeletek szigorításával az égetések során jelentkező környezetkárosító hatás mérsékelhető, és a tűzoltó beavatkozó állomány ezirányú leterheltsége is csökkenhet.
A Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltségnél megszaporodtak azon állampolgári megkeresések, amelyek kapcsán - esetenként nagymennyiségű - kerti hulladék égetéséhez kérnek engedélyt. E kérelmek tanulmányozása során az alábbi álláspont fogalmazódott meg Kirendeltségünknél.
A központi jogszabályok rendelkezései mellett az önkormányzatokra is sok feladat hárul a levegő minőségének megóvása érdekében. Meglátásunk szerint szükséges az érintett önkormányzatok közigazgatási területén élők tudatformálása. Ennek keretében célszerű olyan ismeretterjesztő kampány indítása, amely a polgárok számára bemutatja a levegő védelmének szükségességét és annak módozatait.
Megítélésünk szerint a levegő tisztaságához nagymértékben hozzájárul - meglévő önkormányzati példák nyomán – a zöldhulladék égetésének minimálisra csökkentése, vagy teljes tiltása. Mindez szükségessé teszi olyan alternatív módszerek alkalmazását és népszerűsítését, mint a komposztálás, és a korlátlan szelektív zöldhulladék gyűjtés. Ezekre a lépésekre a fokozatosság elvét figyelembe véve kerülhet sor.
Az utolsó szükséges lépés a zöldhulladék égetésére vonatkozó tiltás megszegői számára érdemi jogi szankció kilátásba helyezése.
Úgy gondoljuk, ennek a mechanizmusnak a következetes működtetésével biztosítható a polgárok számára az egészséges környezethez és az emberi egészséghez fűződő alkotmányos alapjog.
A Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség koordinációs szerepre vállalkozik ezen témakörben, a közeljövőben szakmai megbeszélésre invitáljuk a települések szakreferenseit a kitűzött célok eléréséhez lehetőségként adódó megoldások áttekintésére, az esetleges tapasztalatok megosztására.