Posta György polgármester közleménye a koronavírus negyedik hulláma kapcsán. Tisztelt Tokajiak!

Ahogy a szakemberek véleménye nyomán már számíthattunk rá, az őszi időjárással, a tanév és a rendes munkarend visszaállásával ismét növekedni kezdtek a koronavírus-fertőzések esetszámai. Tekintettel arra, hogy a 2020-21-es lezárásokat, korlátozásokat, ha csak lehetséges, el kell kerülnünk, ezért 2021. november 2-ától az alábbi intézkedéseket teszem:

Javaslom és kérem, hogy a hivatali ügyintézéseik során viseljenek orrot és szájat eltakaró maszkot. Ez jelentősen nehezíti a koronavírus terjedését, alacsonyabban tartva az esetszámokat. Apró kellemetlenség ez ahhoz képest, hogy mostani szabadságunk, a közösségi életünk megőrzése mennyit jelent mindannyiunknak.

Felhívom figyelmüket, hogy minden egészségügyi intézményben, tehát az orvosi rendelőkben is KÖTELEZŐ a maszkhasználat. Ez vonatkozik a szociális intézményekre is, tehát az idősotthon látogatóira is.

 

Kedves Tokajiak!

A fokozott elővigyázatosságra azért van szükség, hogy a lehető legnagyobb eséllyel tudjuk elkerülni a tavalyihoz hasonló lezárásokat és korlátozásokat. Másfél éven át küzdöttünk azért, hogy visszanyerhessük a normális életünket, most pedig azt meg is kell védenünk, egyénileg és közösségként is. Mindez persze akkor volna a legegyszerűbb, ha a társadalom egésze be lenne oltva a koronavírus ellen, kérek tehát nyomatékkal mindenkit: Ha még nem tette, feltétlen vegye fel a koronavírus elleni védőoltást, szükség esetén pedig éljen a harmadik oltás beadásának lehetőségével!

Vigyázzunk egymásra!

 

Posta György, polgármester