Több változást is bejelentett a Zempléni Hulladékkezelési Közszolgáltató Nonprofit Kft (ZHK) a hulladékszállítással kapcsolatban jövő év elejétől.
Az önkormányzatoknak küldött levelükben azt írják, 2025. január elsejétől megszűnik a házhozmenő üveghulladék gyűjtése. A lakosság az üveghulladékot a hulladékudvarokban azonban továbbra is leadhatja.
Szintén január elsejével részben változik a szelektíven gyűjtött (ez Tokajban a „sárga kuka” – a szerk.) hulladék elszállítása is. Tiszaújváros, Sátoraljaújhely, Sárospatak, Szernecs, Encs, Tiszalúc és Tokaj településeken megmarad az eddigi kétheti gyűjtés, de az ellátási terület további 130 településén a gyűjtés gyakorisága havi egy alkalomra csökken.
A zöldhulladék házhozmenő begyűjtése kapcsán pedig azt közölték, hogy azt a MOHU Mol Zrt. a vegetációs időszakhoz igazítottan határozta meg. Ez azt jelenti, hogy 2025. március 1. és október 31. között továbbra is kéthetente viszik el zöldhulladékot, ezen időszakon kívül pedig további négy alkalommal biztosítják a szolgáltatást, beleértve a karácsonyfák elkülönített begyűjtését is. A gyakorlatban ez úgy teljesül, hogy jövő év januárjában egy alkalommal gyűjtik majd be a karácsonyfákat, november 1. és december 15. között pedig kéthetente gyűjtik össze a zöldhulladékot 2025-ben.
A tájékoztató leveleket itt tekinthetik meg: