A megnyitón Demeter Ervin megyei kormánymegbízott elsődlegesen a tulajdonosoknak mondott köszönetet azért, hogy erre a vidékre álmodták meg ezt a kezdeményezést. Kiemelte, fontos hogy az elhagyatott kúria funkciót kapott, ez is azt bizonyítja, hogy nemcsak múltja, de jövője is van Hegyaljának.
Tolcsvát már a korabeli útikönyvek is a kastélyai miatt említik meg, néhány hónapja adták át a szintén felújított Szirmay-Waldbott-kastélyt is.
Budaházy Péter, a Helia-D ügyvezetője azt mondta, a turisztikai attrakcióval elsősorban a hölgyeket akarják megcélozni, de szerencsére az őket kísérő férfiak a bor miatt a vidéken könnyen találnak maguknak elfoglaltságot.
A XVII. században épült kastélyban igazi ritkaságokat is felvonultató gyógynövény-könyvtárat is kialakítottak, udvarán pedig gyógynövény díszkertet alakítottak ki, ami bárki számára szabadon látogatható. A magyar tulajdonú kozmetikai cég termékei között több Tokaji aszús készítmény is elérhető.