A Paulay Ede Színházban tartotta a város a március 15-i megemlékezését. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulóján a Tokaji Gyermekkert Óvoda és Bölcsőde növendékei valamint a Tokaji II. Rákóczi Ferenc Tehetséggondozó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai adtak ünnepi műsort.
A megemlékezésen Posta György polgármester mondott ünnepi beszédet. Ebben kiemelte, létünk és identitásunk alapja, megmaradásunk biztosítéka az, hogy 1848 hőseinek eszméiben teszünk a hazánkért.
„Adott a jövőbe kapaszkodás fonala, de ezt fel kell venni. Az a kérdés hogyan tekintünk a jövőnkre, ha azt problémaként éljük meg, akkor azt gondnak érezzük majd és szorongás, depresszió keríthet hatalmába. Ha azonban kihívásként tekintünk rá, akkor megoldásokat keresünk és legjobb megoldóerőnket, kreativitásunkat mozgósítjuk. Így tettek ezt 176 évvel ezelőtt a márciusi ifijak, a reformkor politikusai, a szabadságharc hős tábornokai és honvédjei” - mondta el beszédében a városvezető. Hozzátette, a jobb jövő megteremtésére vetett hitük hajtotta őket.
„Nekünk is ez a dolgunk, mert itt vannak álmaink” - szögezte le Posta György. Kiemelte: „Tokaj egy élhető, prosperáló kisváros. A korábbi időszakban lerakott alapokra szervesen épültek rá az elmúlt ciklusok beruházásai. A mindenben csak rosszat és kifogásokat keresők sem tagadhatják le a Települési Infrastruktúrafejlesztési Programok pozitív hatásait, az energetikai beruházások jelentőségét, a megvalósult útfelújításokat valamint a belvárosban, a Kossuth téren, a Dózsa György úton, a Bodrog parton, a piacon és a Tüzép helyén bekövetkezett változásokat”.
Beszédében hozzátette, a zöldváros program részeként megvalósított parkok, játszóterek, zöld területek is mind az itt lakók érdekeit szolgálják. A polgármester úgy fogalmazott, az országosan és nemzetközi szinten is elismert fejlesztések töretlen lendülettel tovább folytatódnak.
„Olyan mértékű változások következnek be, amelyek szintlépést, minőségi emelkedést hoznak a városkép, a zöld területek és parkok kérdésében és a közösségi terek mennyiségi és minőségi emelkedésében.”
Kiemelte, az újonnan megvalósuló beruházások működni, termelni és szolgáltatni akarnak, ami azt jelenti, hogy további munkahelyek jönnek létre, ugyanis munkatársakra, üzemeltetőkre, beszállítókra lesz szükség a legkülönbözőbb területeken.
Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselő beszédében felhívta arra a figyelmet, hogy a szabadságharcban hazánkért sokan harcoltak és haltak hősi halált. Úgy fogalmazott, sokan nem is magyar nemzetiségűként adták életüket a magyar szabadságért.
„Nekünk mindig a magyar nemzeti szuverenitás megvédése volt a tét, erről szólt az elmúlt ezer évünk. De százhetvenhat évvel az 1848/49-es forradalom és szabadságharc után is ezért, a magyarságunkért kell küzdenünk” - fogalmazott a miniszterhelyettes.
A megemlékezés koszorúzással zárult. Az emlékezés virágait ezúttal (rendhagyó módon) a tavaly októberben felavatott Petőfi szobornál helyezték el.