Csík János és a Mezzo zenekar adott újévi koncertet a Paulay Ede Színházban. Az év első napján tartott fergeteges hangulatú előadásra sokan voltak kíváncsiak. A Kossuth -díjas prímás és énekes az elmúlt időszakban gyakori vendég volt a tokaji programokon. A nyáron a Fesztiválkatlanban tartott, „A dal a miénk” című lemezbemutató koncert mellett (amelyen a legendás LGT dalok csendülnek fel) a Mezzoval a Szüreti Napokon is fellépett. Sőt, a korábbi években is rendszeres fellépője volt a Csík zenekar az őszi fesztiválnak. Persze az elmúlt két évben a koronavírus okozta helyzet a zenészek életét sem könnyítette meg, Csík János azonban pozitív tekint az újévre.
- Mindig optimistán állok a dologokhoz. Most sem tehetek mást, hiszen január elsején Tokajban köszönhetjük az újévet egy koncerttel és remélem, ha már így kezdődik, akkor így is fog folytatódni. Ezt is kívánom mindenkinek, hogy sikeres legyen az éve - nyilatkozta a koncert előtt Csík János.

Az újévi koncertekről általában a komolyzene vagy az operettelőadások jutnak az eszünkbe. A Mezzo esetében azonban a népzenét ötvöznek más műfajokkal, szórakoztatóvá téve mindezt.
- Éppúgy megszólal egy Kiskunságból származó pásztordal, amit borozás közben énekeltek az emberek a mai estén, mint egy saját szerzemény jazzízű köntösbe burkolva. Tokaji koncertünkhöz pedig táncosok is csatlakoznak, akik korábban az Experidance szólótáncosai is voltak - tette hozzá.



További képek a Tokaji Kulturális Központ, Németi Ferenc Városi Könyvtár weboldalán.

Csík János és a Mezzo zenekar újévi koncertjét a közönség vastapssal jutalmazta, ez a vastaps pedig - képletesen szólva – az elmúlt esztendő számtalan, sokszínű program lehetőségének is szólt, hisz 2021-ben rekordmennyiségű, minőségben gazdag eseményt szervezett az intézmény.

Az esemény krónikájához tartozik, hogy a koncert előtt Posta György polgármester köszöntötte a vendégeket az újév alkalmából, aki beszédében kiemelte, hogy hagyományteremtő céllal szervezték meg az újévi programot Tokajban. Az erős évkezdést pedig folyamatos programok követik majd – tájékozatott a „kínálatról” dr. Fintor Gábor, a Tokaji Kulturális Központ intézményvezetője. Januárban hagyományosan a színház ad otthont A Magyar Kultúra Napján tartandó Tokaj Város Napjának. Sőt, a színházi előadások is folytatódnak, az év első hónapjában Örkény István Tóték darabját mutatja be a Veres1 Színház. Az előadás az újévi koncerthez hasonlóan ingyenesen, de regisztrációhoz kötötten tekinthető meg (előbbi a Térzene, míg utóbbi a Déryné programnak köszönhetően). Ugyanakkor állandó jelleggel lesznek gyermekelőadások, tavasszal, a jobb időjárás kezdetével pedig már szabadtéren is programok.

(ej)