Mintegy 800 méter hosszan megújul Tokaj főutcája, egységes képet öltenek a terek, utcák és a történelmi épületeket is renoválják – mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Koncz Zsófia közlése szerint kávézók és éttermek létesülnek, illetve zöldterületeket is kialakítanak. Hozzátette: abban bíznak, hogy a fejlesztés révén sokan ellátogatnak majd a városba, így a belföldi turizmus is erősödhet. Ez azért is fontos, mert Tokaj a világörökség része, a “magyarság emblematikus városa”, és az egyetlen olyan településnév, amely a Himnuszban is szerepel – hívta fel a figyelmet a politikus.
Koncz Zsófia elmondta, hogy a kormány az elmúlt években nagyon sok szálláshely létrejöttét segítette Tokajban, így panziók és szállodák is épültek, már ötcsillagos szállodát is átadtak. Hozzátette: Tokajnál folyik össze a Tisza és a Bodrog, ami nagyon különleges hellyé teszi a várost, és a folyók találkozásánál is épült egy négycsillagos szálloda. Közölte azt is, hogy a gasztroturizmusra is építenének, hiszen a kiváló tokaji borok jól párosíthatók a finom ételekkel.
“Azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy egy élményt tudjunk biztosítani az ideérkezőknek, és ebből a szempontból fontos, hogy hogyan tudnak eljutni ide” – mondta az államtitkár, hozzátéve, az elmúlt időszak fejlesztéseinek köszönhetően az eddiginél több sávon lehet utazni Tokaj-Hegyalja kapujáig, de bővültek az InterCity-járatok is.
Ezek mellett szolgáltatásokra is szükség lesz, és már zajlik a kerékpárút-hálózat kialakítása, így a jövőben a Kopasz-hegy körül tekerhetnek a biciklisek. A több szakaszban épülő beruházás végén Tokajtól Tarcalon át Mádig lehet biciklizni majd – mondta. Koncz Zsófia kiemelte, hogy a beruházások munkát biztosítanak a helyieknek, akik így stabil megélhetéshez jutnak.
Hozzátette: a kormány számára kiemelt turisztikai térségnek számít Tokaj-Hegyalja, amihez 27 település tartozik. Minden településen történtek vagy történnek fejlesztések: például Tarcalon megújul a Bor utca, Mádon pedig átadtak egy látogatóközpontot. Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta: a beruházások anyagi hátterét főként hazai források biztosítják, s a cél az, hogy a 2026-os turisztikai szezonnal “egy új időszámítás” kezdődjön.