Trianon századik évfordulóján emlékeztek

A trianoni tragédia századik évfordulójára emlékeztek Tokajban az Országzászló emlékműnél. Tizennyolc éve tartanak megemlékezést június negyedikén a városban működő öt történelmi egyházzal közösen.

A százéves évforduló kapcsán Sajtos László köszöntötte a vendégeket, majd dr. Simon Csaba, a Tokaji Országzászlóért Egyesület elnöke emlékeztetett a nemzeti tragédia centenáriumán a száz évvel ezelőtt történtekre.
A megemlékezésen Posta György polgármester mondott ünnepi beszédet. Ő is felidézte az igazságtalan, túlzott mértékű országcsonkíntást. Azt mondta, maga a dokumentum korántsem szerződés, hanem kivégzési parancs volt és Magyarország minden más országnál nagyobb büntetést kapott.
– A titok az összefogás. Trianon ide, Trianon oda, mi nagy nemzet voltunk, és azok is maradtunk. Hol van már a német vagy a szovjet birodalom? Sehol. Mi viszont minden ünnepünkön büszkén elénekelhetjük a Szózatot, benne a sorral: „él nemzet e hazán”! – mondta beszédében a városvezető. Beszédében az összefogás fontossága kapcsán kiemelte, a tokaji emlékmű és annak eredményeképpen jöhetett létre 1934-ben. Hozzátette, szintén összefogás kellett ahhoz, hogy az Országzászló 2013-ban újjáéledjen és a Nemzeti Összetartozás Napján méltó körülmények között emlékezhessünk.

A rendezvényt, a hagyományokhoz hűen, Ringer István tárogatómuzsikája színesítette, majd a római- és görögkatolikus, a református, az evangélikus és az ortodox egyházak képviselői mondtak imát és áldást az összmagyarságért. A tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei adtak rövid műsort, Kis Botond pedig Wass Albert versével emlékezett. A koszorúzás előtt, szintén a hagyományok részeként elhelyezték a határokon túli magyar településekről hozott földet az emlékmű erre kialakított részén.

fotók: Erdős József

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!