Nyár végén még lehet egy rövid szezon

A tokaji kulturális életnek sem tett jót a koronavírus okozta helyzet. Az idei nyár pedig biztosan szegényebb lesz programok tekintetében attól, amit eddig megszoktuk.

Már a veszélyhelyzet előtt összeállt a Fesztiválkatlan repertoárja és a jegyek is soha nem látott módon fogytak, most mégis csak a nyár végében bízhatnak Tokajban. Dr. Fintor Gábor, a Kulturális és Konferencia Központ intézményvezetője valamint a Fesztiválkatlan ügyvezetője lapunknak elmondta, a tavaszra tervezett színházi előadásokat őszre halasztották, a nyári szezon azonban ennél bonyolultabb.

A legfontosabb az emberek egészsége, és biztonsága. Ehhez alkalmazkodunk, ezt tartjuk a legfontosabbnak és betartunk minden a kormány által hozott döntést. Április végén derült ki, hogy augusztus 15-ig biztosan nem tarthatunk rendezvényeket. Ennek megfelelően azon dolgozunk, hogy az eseményeinket átütemezzük. És abban bízunk, hogy augusztus második felében, és szeptember elején egy rövid szezont tudjunk a biztonsági előírások betartása mellett szervezni a közönségünknek. A produkciókkal már dolgozunk a lehetséges új dátumokon – mondta el az ügyvezető, majd hozzátette, amint a koncertek, események új időpontjai véglegesednek, úgy minden jegytulajdonost tájékoztatni fognak.

A Fesztiválkatlan tehát nem zár be, a játszótere pedig május 13-tól várja a gyerekeket és a családosokat. Az előadások közül pedig már a „nyitás utáni napon”, azaz augusztus 16-án az Illúzió mesterei című dupla show-val várják a vendégeket. De bíznak abban, hogy a Zempléni Fesztivál programjait is be tudják majd mutatni, illetve pár nagy érdeklődéssel kísért nagyszínpadi produkció is megvalósulhat. Több kiemelt programot pedig, mint a JAZZ+Az koncertjét, vagy az Örült Nők Ketrece és a Menopauza című színdarabokat a jövő éven tartanának meg.

Rúzsa Magdi 2019-es koncertje a szakadó eső ellenére teltházas volt. A szervezők bíznak abban, hogy augusztus 22-én újra felléphet náluk az énekes. fotók: Erdős József

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!