Modern irodát avattak Tokajban

Átadták a megújult tokaji Tourinform -irodát. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az országban első körben hat ilyen iroda korszerűsítését támogatta, a térségben a tokaji az egyetlen.

A tavaly indított fejlesztési programban az MTÜ olyan irodákat választott ki, amelyek rendkívül fontos szerepet töltenek be a hazai turizmusban. Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató helyettese a tokaji átadón hangsúlyozta, a korszerűsítés teljes, huszonhét millió forintos költségét finanszírozták, így egy szinte új, a XXI. századi elvárásoknak megfelelő irodát alakítottak ki.

– Míg korábban a Tourinform -irodák kizárólag információ adással szolgáltak, addig ez már átalakult. Segítenek a turisztikai szolgáltatóknak is, szállást vagy különböző szolgáltatásokat ajánlanak, pályázati információt nyújtanak feléjük, akár a jelenleg zajló Kisfaludy program magánszálláshely fejlesztéséhez – hangsúlyozta Könnyid László. Az MTÜ vezérigazgató helyettese hozzátette, Tokaj-Hegyaljának kiemelt szerepe van a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiában. A vendégek száma pedig folyamatos növekedést mutat, a belföldi turisták mellett egyre több a külföldi vendég is.

– A folyamatban lévő vízi-, kerékpáros- vagy szálláshelyfejlesztések is azt mutatják, hogy Tokaj néhány éven belül egy teljesen új pozíciót foglal el a turisztikai palettán, ebből adódóan még több itt töltött vendégéjszakára számítunk – tette hozzá a vezérigazgató helyettes.

Fontos az összefogás

A felújított tokaji iroda átadóján elhangzott, fontos hogy a szolgáltatók és a települések ne egymással harcolva, hanem közösen dolgozzanak a turisztikába. A több napra a térségbe érkező vendégek ugyanis nem minden ugyan azt az attrakciót akarják megnézni vagy ugyan ott ebédelni, vacsorázni.

A tavalyi évben negyvenhétezer tokaji regisztrált vendégéjszakát töltöttek el a vendégek Tokajban. Posta György polgármester elmondta, ez az szám tovább javulhat akkor, ha elkészül a magánberuházásban épülő száz szobás, ötcsillagos hotel is, ami minőségi fejlesztéssel egy együtt jár.

A tokaji Tourinform -iroda átadóján egy perces néma gyásszal emlékeztek a pénteken elhunyt Koncz Ferenc országgyűlési képviselőre.

fotók: Erdős József

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!