Májusban indulhat a nyaralóhajó szezon Tokajban

Tokajban báziskikötő létesül a hazai nyaralóhajózási program részeként. A külföldön már évtizedek óta népszerű pihenési forma egyik bázisa lesz a város, az első éven egy ideiglenes kikötőpont fogja kiszolgálni a vendégeket.

A tokaji hivatalban tartott egyeztetésen a nyaralóhajazós üzemeltetési feladatait ellátó MAHART Zrt., a tervezők és az önkormányzat képviselői mellett az engedélyező hatóság és annak társszervezetei vettek részt. Itt mutatták be az ideiglenes létesítmény látványterveit is, amely májustól fogadja majd a vendégeket. A tokaji bázison tíz hajó „áll szolgálatba”.
A nyaralóhajó turizmus Európában már ötven éves múltra tekint vissza. A hajóvezetői engedély-mentes csatorna- vagy lakóhajózás tizennégy ország kijelölt vízterületein lehetséges, sok ezer kilométer hosszan. Európa-szerte a belvizek állami vagyont képeznek, állami cég üzemelteti és tartja karban őket. A vízi turistákat minden térségben kikötési és megállási lehetőséggel várják a vízparti települések, látnivalók, éttermek. A nyugat-európai minták alapján Magyarországon idén indítják el a nyaralóhajós turizmust, amely mind a hazai, mind a külföldi turisták számára vonzó, izgalmas és természet közeli élményeket nyújt.

Jogosítvány nélkül
A hajókat azok a felnőttek is vezethetik, akiknek nincs hajóvezetői engedélye. Részt kell azonban venniük egy oktatáson, mielőtt vízre szállhatnak. A turizmus.com cikke szerint a Nyugat-európai tapasztalatok azt mutatják, hogy a vízi járműveket egy fél órás képzést követően bárki tudja irányítani, fontos azonban az is, hogy a hajók sebessége maximálva van, így legfeljebb 15 km/h-val tudnak vele haladni. A 4+2, a 6+2 és a 8+2 férőhelyes hajókat legalább két napra lehet kibérelni, az árak a bérleti időtől és a szezon időszakaitól függően változnak.
Példaként említve egy 4+2 fős jármű 3 napos időintervallumra május elején 1122 euróba kerül, amit tovább növel az 1500 eurós kaució. Természetesen utóbbi visszajár, ha az utas az út végén a hajót és a felszerelését, berendezési tárgyait megfelelő állapotban, tisztán, a megbeszélt helyen és időben átadja. A mintegy 370 ezer forintos bérleti díj pedig magában foglalja a bérlés mellett a felszereléseket, az ágyneműt és magát a biztosítás díját is, a fogyasztási költségeket azonban nem. Utóbbit a motorüzemóra-számláló alapján, a bázisokon kifüggesztett díjtáblázat alapján számolják fel. A nyaralohajozas.hu azt írja, átlagban napi 30-60 euró összeggel kell számolni a dízel árának változása függvényében.

Közvetett hasznot is hoz
A nyaralóhajózás a többi turisztikai szolgáltatót is segítheti. A kezdeményezés célja egyébként is a vidék vonzerejének és idegenforgalmának növelése. A hajózás mellett a vendégek pedig minden bizonnyal megnézik a helyi látnivalókat, megkóstolják a specialitásokat. Úgy tudjuk a tokaji báziskikötő által kínált, május elsejével induló szolgáltatásokra már most is van foglalás, az ideiglenes kikötő helyett pedig 2021-ben elkészül a végleges változat is.

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!