L. Simon Lászlót választották a Tokaji Írótábor elnökének

L. Simon László József Attila-díjas írót, költőt, fideszes országgyűlési képviselőt, korábbi kulturális államtitkárt választotta elnöknek a Tokaji Írótábor Egyesület – közölte L. Simon László kabinetje csütörtökön az MTI-vel.

L. Simon László Szentmártoni János József Attila-díjas költőt, az Magyar Művészeti Akadémia tagját váltotta az elnöki székben, aki Erős Kingával, a Magyar Írószövetség elnökével, kritikussal együtt továbbra is az elnökség tagja marad – olvasható a közleményben. A közlemény idézi L. Simon Lászlót, aki elmondta, hogy 1996 óta aktív tagja a Tokaji Írótábornak, és megtiszteltetés, hogy a csaknem ötvenéves programsorozat és szervezet vezetője lehet. L. Simon közölte: a kultúrpolitikai munkája mellett igyekszik minél több fiatal bevonásával dinamizálni az írótábor szakmai munkáját. Az új elnök különösen szeretné, ha 2022-ben, az ötvenedik Tokaji Írótábor az évfordulós megemlékezésen túl a magyar literatúra presztízsének növelését szolgáló nagy nemzeti irodalmi ünnep lehetne.

Ebben partnerként az egyesületben szintén aktív Posta György tokaji polgármesterre is számítanak – mondta. Az idei írótábort augusztus 17. és 20. között rendezik, témája a trianoni békediktátum és annak irodalmi hatásai, következményei.

(MTI)
Fotó: Pál Anna Viktória, 24.hu

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!